Agyagszobrász

Bóka Andrásné Varró Ildikó vagyok, egy hatgyermekes erdélyi család középső gyermeke. Óbecsén (Bácska) születtem 1943. szeptember 4.-én, mert Édesapám akkor éppen ott dolgozott, mint mozgópostás. A II. világháború végén Marosvásárhelyre költöztünk, majd 1946-ban menekültként áttelepültünk Magyarországra, Budapestre.

Iskoláimat Budapesten végeztem. Gimnazistaként ismerkedtem meg férjemmel, aki református lelkésznek tanult. A házasságot követően a Baranyában fekvő Bürüsbe költöztünk. Öt év után férjemet Újpetrére választották meg lelkipásztornak. A délszláv háború idején a református menekültmisszióban tevékenyen vettem részt, amelynek férjem volt a vezetője. Végül is a tíz gyermekünk közül nyolcan felsőbb iskolát végeztek, tanárok, lelkipásztorok stb. lettek.

Jelenleg Vokányban lakunk egy családi házban, itt válhatott valóra régi álmom: AGYAGGAL DOLGOZNI! A sok munka mellett így legkedvesebb kikapcsolódásom a szép kert és az agyagozás! Hat évvel ezelőtt részt vettem egy alkotótáborban, ahol megtanultam az agyagszobrászat technikáját. A tábort vezető tanárnő Major Judit volt, aki keramikus, festő és grafikus. Ő vezetett be a mesterségbeli fogásokba és jelenleg is ő égeti ki az elkészült alkotásaimat. A többit már a bennem levő adottság műveli.

Alkotásaimból négyszer volt már kiállítás:

2012-ben, a „Fény Fesztiválon” Kiskassán és a református templomban, Kozármislenyben.

2013-ban újra adventi kiállítás a kozármislenyi református templomban.

2014 május 13-án Budaőrsön, a BUM Fesztivál keretében a Zichy Major kiállító-helyiségében.

Elérhetőség:

Bóka Andrásné Varró Ildikó

7768 Vókány, Rákóczi utca 19.

Bóka Andrásné -...
Bóka Andrásné - agyagszobrász Bóka Andrásné - agyagszobrász