A Vidékfejlesztési Program (továbbiakban VP) elfogadását követően 2015. október 6-án megjelent a Vidékfejlesztési Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1721/2015. (X. 6.) Korm. határozat, amely alapján 2015. december végéig 32 VP felhívás kerül kihirdetésre. A tervek szerint szorosan ezt követően további, közel 40 felhívás jelenik meg 2016-ban.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési hivatal (MVH) a VP végrehajtási folyamatában a támogatási kérelmek kezelését az Irányító Hatóság által kijelölt Közbenső Szervezetként, a kifizetési kérelmek kezelését és a pénzügyi folyamatokat Kifizető Ügynökségként végzi. Ennél fogva kiemelten fontos feladatának tekinti a forráskihelyezés és kifizetések felgyorsítására irányuló célok teljesülését, és maradéktalanul meg kíván felelni az ezzel összefüggő elvárásoknak.

A felhívások elkészítése, valamint a végrehajtáshoz kapcsolódó feltételrendszer megteremtése az Irányító Hatóság feladata, felelőssége. Az MVH állandó tagokkal részt vesz a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért felelős Helyettes Államtitkársága által működtetett pályázati előkészítő munkacsoportok (PEMCS) munkájában, melyek feladata az adott intézkedés keretében az éves fejlesztési terv alapján meghirdetetésre kerülő felhívások előkészítése. Az MVH a korábbi programozási időszakok végrehajtásában szerzett szakmai tapasztalatokat felhasználva segíti az Irányító Hatóságot a VP végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges, több intézkedést érintő horizontális kérdések megoldásában és a technikai háttér biztosításában (kérelembenyújtás informatikai felülete, adatkapcsolat, ügyintézés informatikai háttere).

Az MVH mellett ugyanakkor kiemelt jelentőséggel bír a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért felelős Helyettes Államtitkárság Irányítóság Hatóságának szerepe a VP végrehajtásában, amelynek hatáskörébe tartozik a program irányítási- és kontroll- rendszerének kialakítása.

(FM Sajtóiroda)