Projekt címe: Felsőszentmártoni Római Katolikus Templom felújítása

Kedvezményezett neve: Felsőszentmártoni Római Katolikus Plébánia

Megvalósítás helyszíne: Felsőszentmárton, Fő u. 1.

Célterület: EMVA - Falumegújítás és -fejlesztés

Elnyert támogatás: 10 668 000.- Ft

Felsőszentmárton egyik legnagyobb nevezetessége az 1727-ben épült római katolikus temploma. Az aktív vallási élet színterét jelentő templom 2009-ben olyan állapotba került, hogy életveszélyes lett a látogatása. A hosszanti falak a mennyezettől a padlózatig végigrepedtek, a függőleges falrepedések mind a torony, mind a templomhajó összeépítési környezetére, mind a boltozatmező falszakasz tartományára jellemző volt. A templomhajó főpárkánya kihasasodott, görbe lett. A karzat közbenső boltívsora és a boltváll között függőleges repedés alakult ki. A hosszanti repedések, melyek néhol elérték a 11 cm szélességet, az alapozás megsüllyedésével voltak összefüggésben. A Dráva – folyó homok hordalékán épült templom alapja nem volt képes megtartani az épületet, a belső térben rendszeressé vált a vakolat hullása.

A Felsőszentmártoni Római Katolikus Plébániának gyakorlatilag az utolsó pillanatban sikerült támogatást elnyernie az épület megmentésére. A templom megsüllyedt alteste alatti talaj kezelésére speciális megoldás kínálkozott: a mélyinjektálásos rendszer alkalmazásával, műgyanta befecskendezésével, bontás nélkül lehetett tömöríteni a talajréteget és stabilizálni az épületet. A falakon keletkezett repedések megállítása érdekében acélspirálos megerősítési rendszer került kiépítésre, gyakorlatilag acélsodronnyal össze lett varrva az épület. A nyílt rések bevakolásra kerültek, de az egységes megjelenésű falfelület kialakítására nem jutott pénz. Utolsó lépésként a zöld felület fásítása történt meg a templom körül.

A fejlesztések eredményeként a templom életveszélyes állapota elmúlt, ismét látogatható lett. Az épület esztétikai megjelenése azonban még kívánnivalókat hagyott maga után, mert a repedések teljes elfedésére nem volt elegendő az elnyert támogatás. Az egyház ezért további pályázati forrásokat kívánt megcélozni a templom teljes felújítására.

Felsőszentmárto...
Felsőszentmártoni Római Katolikus Templom felújítása Felsőszentmártoni Római Katolikus Templom felújítása