A harmadik évezred elején Magyarország gazdasági és társadalmi szerkezete, földrajzi és ezen belül települési tagoltsága mindinkább eltér a korábban megszokottaktól. A végbemenő változások következményeként olyan sokszínű területi szerkezet alakult ki, amelyben az eltérő lehetőségekhez és meghatározott-ságokhoz a helyi közösségeknek egyszerre kell koncentrálni az ésszerű változások gyakran sorsfordító lépéseire és a folyamatosságot biztosító tradicionális elemek lehetőség szerinti megőrzésére. Ebben a kényes egyensúlyt feltételező tervező szervező munkában fontos szerep jut annak a ténynek, hogy a vidéki települések életében mindig meghatározó szerepe volt és van a vallásnak és a templomoknak.
Közismert tény, hogy az ország műemléképületeinek jelentős részét a templomok teszik ki, amelyek a kistelepülések döntő többségében közösségi funkciójuk mellett, sőt azzal szerves
egységben legfőbb, olykor egyetlen látványosságot, vonzerőt és egyúttal védelmet is igénylő épületeket jelentenek. Az változó történelmi korokban az egyházak mindig is az állandóság megtestesítői voltak. A templomok státusza, funkciója mindvégig stabil és maradandó, alapvetően vallási célokat szolgálnak. Ugyanakkor a szakrális, vallási funkciójuk mellett, igen jelentős társadalmi szociális és kulturális szerepet töltenek be. A monumentális építészet legkiemelkedőbb alkotásai, állandóságuknál fogva számos olyan építészeti elemeket, műtárgyakat őriztek meg, amelyek máshol nem maradhattak fenn.